Sokan nem is tudják, milyen sok múlik a megfelelő telek kiválasztásán. Pedig ahhoz, hogy leendő otthonod olyan legyen, amilyenre mindig is vágytál, a telekválasztást sem bízhatod a véletlenre! Nézzük, mi mindent kell figyelembe venned, ha telekvásárlás előtt állsz!
Telekválasztás
Miután megszületett az elhatározás, hogy építkezni szeretnél, a következő lépés, hogy választanod kell egy telket, ahol a ház állni fog.
Dönthetsz úgy, hogy már ezen a ponton keresel egy generálkivitelezőt, aki a telek kiválasztásában (is) a segítségedre lesz. (A jó kivitelező kiválasztásáról szóló, korábbi cikkünket ide kattintva érheted el.) Egy tapasztalt szakember segítségével minden fontos szempontot figyelembe fogsz tudni venni. Minden jogi, hatósági buktatóról időben tájékoztat, és a konkrét tervek kidolgozásában is támogat, amelyek meghatározhatják a telekválasztást is.
De dönthetsz úgy is, hogy a telek kiválasztásának és megvásárlásának folyamatát még egyedül szeretnéd végigcsinálni, de legalábbis nem akarsz teljes mértékben valaki másnak a tudására támaszkodni.
Akármelyik utat is választod, fontos, hogy Te is ismerd a legfontosabb szempontokat, amelyekre figyelni kell telekválasztáskor.
Nézzük, melyek ezek!
1. A telek elhelyezkedése
Az első és legfontosabb értelemszerűen az, hogy hol is helyezkedik el a telek, amelyre majd a házad épül. Olyan környezetben van, amilyet megálmodtál? Ha például csendes, nyugodt, természetközeli helyen van egy telek, de Te inkább valami nyüzsgő, élettel teli lakóövezetre vágysz, akkor érdemes tovább keresgélned.
Gondolj arra is, mennyire kényelmesen tudod megközelíteni majd a számodra fontos helyeket, ha itt fogsz lakni! Milyen az infrastruktúra? Van a közelben bolt, gyógyszertár, orvosi rendelő? A munkahelyed, a gyerekek iskolája, a kedvenc szórakozóhelyeid könnyen megközelíthetőek innen autóval vagy tömegközlekedéssel?
2. A környezet
Nagyobb perspektívából is vizsgáld meg a környezetet, a városrészt! Ha a közelben van a repülőtér vagy légi folyosó vezet a telek felett, akkor számolnod kell a zavaró hangokkal. Hasonlóan, ha vasúti sín vagy forgalmas út vezet el a közelben, akkor is nagy zajterhelésre kell számítani.
Megfontolandó az a tanács is, hogy hétköznap, hétvégén, nappal és éjszaka is figyeld meg a telek szomszédságában lévő helyek működését. Milyennek tűnnek a szomszédok? Van a közelben esetleg egy hobbi műhely, ahonnan hétvégente folyamatosan idegesítő zajok szűrődnek ki? Netán állatkert vagy lovarda fekszik nem messze, ahonnan a szél kellemetlen szagokat hozhat?
3. Közművek és szemétszállítás
Nagyon fontos, hogy a közművek be legyenek vezetve legalább abba az utcába, ahol a telek van. Komoly költségeket jelenthet a közművek bevezetése és bekötése, ráadásul az építkezés és/vagy a beköltözés is megcsúszhat miatta, ha nagyon elhúzódik (ami, sajnos, jellemző).
A legjobb, hogy ha nem is a telken, de legalább a telek előtt már van vezetékes víz, szennyvízcsatorna, villamos energia, stb. Ha nincs, akkor
még a telek megvásárlása előtt érdemes érdeklődni a szolgáltatóknál a bevezetés költségeiről.
Hasonló téma a szemétszállítás. Tudnod kell, hogy a telek utcájában van-e szemétszállítás, és ha nincs, akkor melyik az a legközelebbi hely, ahova ki kell majd húznod a kukád, ha ideköltözöl. Erről az önkormányzatnál tudsz érdeklődni.
4. A telek megközelíthetősége
Bizonyos esetekben gondot jelenthet a telek megközelíthetősége is.
Egyrészt gondold végig, hogy jellemzően mivel közlekedsz! Személyautóval? Kerékpárral? A platós teherautóddal? Ha az eszköz, amit a munkába járáshoz használsz, nem teszi lehetővé, hogy könnyen hazajuss majd ide, az felvet néhány kérdést!
Másrészt az építkezés szempontjából sem mindegy, mennyire könnyen elérhető a telek. Meg lehet közelíteni nagyobb teherautóval, amelyek például a nagyobb elemeket fogják hozni? Természetesen mindenre van megoldás, de ha nehezebben megközelíthető telekről van szó, mindenképp konzultálj a vásárlás előtt a leendő kivitelezővel!
5. A telek formája
A telek formája alapjaiban határozza meg, hogy milyen épületet lehet rá felhúzni.
A négyzet alakú telkeket lehet a legsokoldalúbban felhasználni, könnyen lehet rájuk tervezni. Ugyanakkor ha egy igazán hosszú kertet szeretnél a házad előtt vagy mögött, nem biztos, hogy ez a legjobb választás.
A téglalap alakúk telkekre sokszor ikerházat szoktak építeni. Ettől függetlenül egy egyedülálló (akár szintén téglalap alakú) családi ház is tökéletesen megfér egy ilyen telken. Tájolás szempontjából azonban nem mindegy, hogyan is helyezkedik el ez a téglalap. Ahhoz, hogy a Nap melegét minden évszakban élvezhesd, vagy hogy napelemet tudj majd telepíteni, déli (délkeleti, délnyugati) tájolású házat kell tudnod építeni rá.
Egy hosszú, keskeny telek abból a szempontból nem hagy sok választást, hogy a háznak is hosszú, keskenynek kell rajta lennie, a szomszédok pedig valószínűleg közel lesznek. De nem kell, hogy ezek kizáró tényezők legyenek! Egy keskeny ház is lehet tágas, otthonos és kényelmes (adott esetben nagyon jól ki lehet használni az adottságait), és a szomszédok kíváncsi tekintete elől is el lehet bújni egy jól megválasztott kerítéssel vagy kellően magas növényzettel.
A nyeles telkek azok, amelyeknél az ingatlanhoz egy hosszabb behajtó és/vagy járda vezet be. Megvan a bája és a varázsa, és sokszor nagy előny lehet az is, hogy az utcafronttól messze helyezkedik el a ház. Arra viszont érdemes gondolni, hogy egy erőteljesebb havazás akadályt emelhet a ház és a kapu közé, ezért szükség lehet a behajtó fűtésére vagy egy jó hólapátra.
6. Szintkülönbség
Talán meglepő, de akár 2 méteres szintkülönbség is vízszintesnek látszódhat szabad szemmel nézve. A szintkülönbség kiegyenlítése pedig nem két fillér, és nagyon tud fájni, ha emiatt lépsz túl a kereten, amit az új házra szántál.
De nem csak a pénz miatt nem szabad elhanyagolni ezt a témát! Ez pedig nem más, mint a csapadék útja. Egy hosszabb esőzés látványos tócsákat eredményezhet, és bizony nem mindegy, hogy a víz a házad körül gyűlik-e össze. Ha az összegyűlt csapadékvíz útja a telkeden át, vagy a telkedre vezet, muszáj gondoskodni a víz eltereléséről. Gondold végig, belefér-e Neked, hogy erről gondoskodj, hogy esetleg a saját malmodra tudod-e hajtani a vizet. Ha nem, másik telek után kell nézned!
7. A talajszerkezet
A telek talajának minősége nem mindegy az alapozás szempontjából. Ha ingoványos, frissen feltöltött a talaj, akkor cölöpalapozásra lesz szükség. Stabilabb talajösszetételnél ezzel szemben elegendő lehet lemez- vagy sávalap is. A különböző alapozások költségei jelentősen eltérnek egymástól.
Akár földmérőhöz is megéri fordulni, hogy teljeskörű tájékoztatást kapj a talajviszonyokról. Agyagos vagy sziklás talaj is drágíthatja az építkezést, és nem árt tisztában lenni a talajvíz szintjéről sem, főleg, ha pincét is szeretnél.
8. A beépíthetőség feltételei
Szinte elkerülhetetlen, hogy felvedd a kapcsolatot a helyi építési hatósággal, mielőtt egy telek mellett leteszed a voksod. Járj utána, hogy van-e akármilyen megkötés azzal kapcsolatban, hogy mit és hogyan építhetsz az adott területen a telekre. Van, ahol még a tetőcserép színét illetően sincs szabad választás az arculati szabályzatok miatt.
Ha hivatalos levelet írsz a helyi önkormányzatnak, akkor a beépítési korlátozásokról is tájékoztatást nyerhetsz.
(Adott esetben ezzel még jól is járhatsz, mert lehet, hogy téged nem zavar, hogy kisebb lesz a telek vagy hogy nem építhetsz rá akármekkora házat, viszont jó alkupozícióba kerülsz amikor a telek áráról beszélgettek.)
9. Bontandó épület a telken
Végül, de nem utolsósorban, ne hunyj szemet afelett sem, ha a telken áll egy bontandó épület. Vannak olyan burkolatok, tetőfedő- és szigetelő anyagok, amelyek veszélyes hulladéknak számítanak, ezért a bontásuk és kezelésük nem egyszerű mutatvány, és komoly költségekkel is járhat.
De ettől függetlenül is költséget jelent a bontás. Arról nem is beszélve, ha a telken álló épület esetleg műemléki védelem alatt áll, ezért nem szabad hozzányúlni.
Ha nincs bontandó épület a telken, még lehet, hogy akkor is korai az öröm. A növényzet is problémákat szülhet. A vastag szárú, magas fák biztonságos kivágásához például alpinistákra lehet szükség. Ha pedig védett növények vannak a telken, az ismét újabb bonyodalmakat szül.
Összefoglalás
Összefoglalva az eddigieket azt mondhatjuk, hogy
a végső döntés meghozása előtt mindig fusd végig ezeket a szempontokat!
Ha pedig egy telek minden szempontból jónak tűnik, a megvásárlása előtt célszerű a kivitelezővel is még egyszer, utoljára, megvizsgálni. Ő lesz az, aki az alaprajzot is jól ismerve és építkezés logisztikájára is gondolva fogja Neked megmondani, hogy alkalmasnak találja-e a telket, vagy hogy milyen plusz költségekkel kell adott esetben számolnod.
A generálkivitelező mondatainak tükrében pedig mérlegelni tudod, hogy a telek árfekvése, illetve a rajta történő építkezés várható ára elfogadható-e számodra.
Ha igent mondasz rá, egy fontos lépéssel kerülsz közelebb álmaid otthonához! Sőt, akár két lépést is tehetsz felé, hiszen ha a generálkivitelező segített Neked a telekválasztásban is, és meg vagy vele elégedve, akkor már kivitelezőt sem kell keresgélni!
Ha az Evident Home-ra esik a választásod, azzal is számolhatsz, hogy egy szakember, egy geodéta fogja elvégezni a telek felmérését, és a ház kitűzését GPS koordináták alapján.
Ha tetszett a bejegyzés, és úgy érzed, más is hasznát veheti, bátran küldd el a cikkhez vezető linket neki! Lájkold Facebook oldalunkat, hogy ne maradj le a többi hasznos és érdekes tartalomról sem!
Ha pedig eljött az ideje, hogy a Te családi házad megépítése is elkezdődjön, vedd fel velünk a kapcsolatot! Számíthatsz ránk az álmaid otthona felé vezető úton!