Mitől függ, hogy olyan lesz-e az otthonod, amilyet megálmodtál? Mire kell figyelned, ha azt szeretnéd, hogy az elképzeléseidnek megfelelően épüljön fel a családi házad? Ezekre a kérdésekre kaphatsz választ ebből a bejegyzésből!
Az építtető és a kivitelező közti kommunikáció
Minden hatékony együttműködés alapja a jó kommunikáció. Nincs ez másképp egy építkezés során sem! Jól kell működnie a kommunikációnak az építtető és a kivitelező között, azaz közted és a generálkivitelező között, akivel szerződsz.
Nagyon sok múlik mindkét félen. Neked világosan, pontosan, érthetően kell megfogalmaznod az elképzeléseidet, az igényeidet, a kéréseidet. Nekünk pedig hasonlóan egyértelműen ki kell fejeznünk, mi, mikor, hogyan valósul(hat) meg.
Mi már csak ezért is elengedhetetlennek tartunk már a közös munka elején, a kapcsolatfelvétel után egy személyes találkozót. Egy ilyen találkozón kialakulhat a kölcsönös szimpátia, épülhet a bizalom, és meg is kezdődhet a részletek átbeszélése. Azaz le lehet fektetni az együttműködés alapjait, ami lehetővé teszi azt, hogy a kommunikáció mindvégig gördülékeny maradhasson.
(Ha szeretnéd velünk átbeszélni leendő családi házad megépítésének részleteit, kattints ide, és üzenj nekünk! Felvesszük veled a kapcsolatot, és ha találkoznak a terveid a mi elképzeléseinkkel, be is ütemezzük a személyes találkozót!)
Megfelelő tervezés
Vitathatatlan a megfelelő tervezés fontossága is. Ahhoz, hogy a családi házad olyan legyen, amilyet elképzeltél, amilyenről mindig is álmodtál, az kell, hogy a tervek kidolgozása is rendben menjen.
A tervezés egy komplex része a folyamatnak. Itt találkoznak az igények és az elképzelések az ütemezéssel és a lehetőségekkel, és itt derül ki lényegében az is, hogy mekkora összeget kell rászánni az új ház felépítésére.
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy lényegében TILOS belevágni egy építkezésbe pontosan körvonalazott tervek és megfelelő költségvetés nélkül! Koordinálni kell, hogy meglegyen minden engedély, hogy időben megérkezzen mindig a szükséges anyag és a hozzáértő szakember is, és ez tervek nélkül lehetetlen lenne.
A generálkivitelező tapasztalata és szakértelme
A projekt sikeressége nagyban függ a kivitelező tapasztalatától és szakértelmétől is. És erről a korábbi munkái fognak árulkodni!
Bátran kérhetsz referenciát a generálkivitelezőtől: fotókat az építkezései különböző fázisairól, vagy akár el is látogathatsz egy folyamatban lévő építkezésére.
Érdemes azt is megfigyelni, mennyire szívesen és mennyire büszkén mutatja meg ezeket. Aki jó szívvel mutat referenciát, esetleg ő maga ajánlja fel, az biztosan ad a minőségre és minden munkáját megfelelő módon végzi. Ha viszont folyamatosan mentegetőzik („itt az ügyféllel voltak gondok”; „itt az utolsó pillanatban kellett módosítani a terveken”), az rossz jel.
Pénzügyi korlátok
Kár lenne tagadni, hogy azon is múlik, olyan lesz-e az új családi házad, mint amilyet elképzeltél, hogy mekkora a büdzsé. Az elképzelések megvalósítása értelemszerűen költségekkel jár, és neked kell megszabni, hogy mi az az összeghatár, amit nem léphetsz át.
Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenből a legolcsóbbat kell választanod, vagy hogy pénzügyileg ki kellene centizned a dolgot. Már csak azért sem, mert ha mindenből (kivitelezőből, anyagokból, stb.) azt választod, aminek a legalacsonyabb az ára, arra előbb vagy utóbb (valószínűleg előbb) rá fogsz fizetni.
Gondolj arra, hogy otthonod hosszú-hosszú ideig tartó, folyamatos használatra épül. Nem éri meg az alapanyagok minőségén spórolni, mert abból hibák fognak származni – és a hibák kijavítás szintén pénzbe fog kerülni! Ha az olcsót választod, akkor aznap lehet, hogy megspórolsz 5-10%-ot, ám pár hónappal vagy évvel később ebből olyan gond származik, aminek az orvoslása már jóval többe fog kerülni annál, mint ami megspóroltál. Megéri? Érdemes inkább arra apellálni, hogy otthonod tartós és minőségi anyagok használatával épüljön meg, hidd el, hálás leszel magadnak később (is), ha így döntesz.
A legjobb, amit annak érdekében tehetsz, hogy kényszerből se kelljen leadni a minőségből, hogy az előzetesen kalkulált összeghez még hozzáadsz kb. 40%-ot. Felmerülhet plusz költség, amire nem számítottál: jó, ha van mihez nyúlni ilyen esetben is. Lehet, hogy szükség lesz olyan pótmunkára is, amivel előzetesen nem tudtál számolni.
Ha tetszett a bejegyzés, lájkold Facebook-oldalunkat, hogy ne maradj le a többi hasznos információról sem!
Ha pedig szeretnéd, hogy minden flottul menjen családi házad megépítése során, vedd fel velünk a kapcsolatot ide kattintva!