Mielőtt az első munkagépek megjelennek…

A kivitelezési szerződés aláírását követően – bármennyire is szeretnénk már azt látni, ahogy a falak kiemelkednek a földből – még rengeteg feladat van, amiket nem lehet megspórolni.  A véglegesített alaprajz és a műszaki tartalom alapján a tervezők egy soklépcsős folyamatban elkezdik a tervdokumentáció összeállítását, és több fontos szereplő is megjelenik az előkészítés során.

Földmérő

Első lépésben geodéziai felmérés készül, ami meghatározza a pontos telek-, és beépítési határokat. Néha csak az utolsó pillanatban realizálódik a megrendelőkben, hogy nem lehet akárhova építeni a házat. A helyi építési szabályzatban (HÉSZ) határozzák meg az egyes építési hatóságok a lehetőségeket, ráadásul az adott településnek is lehetnek saját előírásai, így a tervezőknek több helyről is be kell gyűjteni az információkat. A geodézia felmérésnek azért van nagy szerepe, mert sok településen az elméleti telekhatárok és a valóságban kialakított kerítések között nagy különbségek vannak.

A  geodéziai felméréssel együtt 4-6 hét alatt alakul ki az engedélyezési dokumentáció, ami tartalmazza a jogszabályban előírt terveket, és műszaki leírásokat:

  • helyszínrajz
  • alaprajz
  • metszet
  • homlokzati tervek
  • utcakép
  • statikai méretezés
  • elektromos-, és gépészeti műszaki leírás
  • gépészeti energetikai számítás (ami nem egyenlő az energetikai tanúsítvánnyal)

Főépítész

Ha minden dokumentum elkészül, a tervező felkeresi az adott település vagy kerület főépítészét, aki véleményezheti a terveket. Ez hasonló, mint a néhány évvel ezelőtti településképi véleményezési eljárás, ahol a helyi adottságoknak megfelelően vizsgálják meg az elképzelt koncepciót. Előfordulhat, hogy egy településen nem lehet csak oromfalas utcafronti homlokzat, vagy a helyi értékvédelmi szempontok miatt csak tégla színű cserép engedélyezett – ezek mind-mind befolyásolhatják az elkészült épület egyes elemeit.

A főépítészi jóváhagyást követően a tervező feltölti a dokumentációt az ÉTDR rendszerbe, és 8 napon belül a területért felelős építési hatóság is köteles elbírálni a terveket. Abban az esetben, ha mindent rendben találnak, a benyújtástól számított 16. napon meg lehet kezdeni az építkezést.

Generálkivitelező

A tervdokumentáció összeállításának ideje alatt a generálkivitelezők sem tétlenkednek. Minden kivitelezés esetében szükséges kivitelezői felelősségbiztosítást kötni, és elkezdődik a kivitelezés előkészítése: az anyagszükséglet kiszámítása és az egyes anyagok előrendelése. Az ÉTDR benyújtást követően el kell indítani a terület előkészítését, hogy az alapozási munkákat megfelelő körülmények között kezdhessék el. A legtöbb esetben a humoszos felső talajréteg eltávolítására, de akár nagyobb földmunkára is szükség lehet. Ezt a kivitelező a megrendelővel előzetesen egyeztetve végzi el.

E-napló

Az ÉTDR benyújtás mellett, banki hitellel finanszírozott építkezések esetében, kötelező e-naplót nyitni. Annak érdekében, hogy a megrendelőink nyugodtak legyenek és bármikor nyomon tudják követni az építkezéseinket, az Evident Home-nál minden kivitelezésnél vezetünk e-naplót! Ennek megnyitása az építtető feladata, azonban tudjuk, hogy nem egyszerű eligazodni egy ismeretlen felületen, így ebben is segítünk minden ügyfelünknek. Az alapozás az e-naplóban elvégzett munkaterület átadást követően kezdődhet meg.

Ahol jelen vagyunk