10 tipp a legjobb alaprajzhoz

Mindenek előtt alaposan gondoljátok végig, hogy milyen szokásaitok vannak, mi a napi rutin az életetekben. Attól elkezdve, hogy hová szeretitek a lakáskulcsot tenni, mikor hazaértek, egészen a bevásárlás utáni kipakolás menetéig. Ez fogja meghatározni, hogy mennyi pakolós részt kell kialakítanotok, vagy hány személyes kanapénak kell elférnie a nappaliban.

 

Összegyűjtöttünk egy kis segítséget ahhoz, hogy a papíron körvonalazódó álomotthon a valóságban is minden igényeteket kielégítse.

  • Akárhányan is költöztök majd az új otthonba, érdemes az elrendezést úgy kialakítani, hogy egyértelműen elkülönüljön benne a közösségi és a privát szféra, más néven nappali és éjszakai zóna.
  • Érdemes figyelembe venni a telek tájolását a benapozás szempontjából. Ez a későbbiekben a rezsiköltség csökkentésében is fontos lehet, illetve praktikus, ha a család által legtöbbet használt helyiségek minél naposabbak, világosabbak. A nappali, az étkező, a dolgozószoba, a gyerekszoba kerülhet a déli, délkeleti oldalra, míg a konyha, fürdőszoba és vécé pedig nyugodtan mehet a lakás északi, északkeleti, illetve északnyugati végébe.
  • A mindenki által feleslegesnek tartott sötét közlekedőket ügyesen ki lehet alakítani akár gardrób folyosónak is, ahova egy vagy két fénycsatornával megfelelő mennyiségű fény tud eljutni.
  • Mindenki szeretne kamrát, lehetőleg közvetlenül a konyhapult mellett, hogy minden kézre álljon a főzésnél. Abban az esetben viszont, ha helyszűkével állunk szemben, tökéletes megoldás lehet a konyhában elhelyezett kamraszekrény is.
  • Fontos szem előtt tartani, ha a garázs is a ház része, akkor a garázs és a lakóépület közé mindenképpen szükség van egy zsilip helyiségre is, hiszen biztonsági okokból nem szokás összenyitni a lakóteret egy olyan helyiséggel, ahol egy autó parkol.
  • A méretarány megtartása az alaprajz készítés megkerülhetetlen követelménye. A falak ábrázolásánál különösen szembetűnő, hiszen a családi ház tartófalai általában 38 centiméter vastagok, a válaszfalak pedig 12 centiméteresek, ezek jócskán lecsíphetnek a kezdeti alapterületből.
  • Félkörívvel jelöljük az ajtók és ablakok nyílásirányát (jobbos vagy balos), amivel a melléjük helyezett bútorok, lépcsőfeljárók használhatósága miatt érdemes számolni.
  • Ugyanígy érdemes a falakon feltüntetni az ajtók, ablakok, fűtőtestek, villamos kapcsolók, vízmelegítők, csapok, lefolyók pontos helyét, darabszámát és méreteit, hogy a további tervezés során nehogy véletlenül figyelmen kívül hagyjuk helyigényüket.
  • A bútorokat úgy kell elhelyezni, hogy könnyen megközelíthetőek és maradéktalanul használhatóak legyenek. Például a szekrény és az ajtófélfa között 15 cm ideális egy villanykapcsolónak, míg az étkezőasztal és a fal között legalább 60 cm, de inkább 75 cm kell, hogy kényelmesen lehessen leülni és felállni. Egy embernek az asztalnál ülve ugyancsak 60 cm hely kell az étkezéshez. Ahhoz, hogy az ágy körbejárható legyen, a széleitől 50-50 cm-t érdemes szabadon hagyni.
  • A konyha tervezésekor ne felejtsük el, hogy az adott víz- és áramforrások miatt nem mindegy, hová kerül majd a hűtőszekrény, tűzhely vagy a mosogató.

A házilag elkészített alaprajz tökéletes kiindulási alap és hatalmas segítség az építészekkel való egyeztetésben, hiszen a kiviteli tervek kidolgozása során állandó hivatkozási pont lehet.

 

Ahol jelen vagyunk